Debreceni Nagyerdőért Egyesület

A Klinikák fái alatt…

Nagyerdei visszaemlékezéseim következő helyszíne a Debreceni Klinikák, pontosabban annak az egyik osztálya.

800-p5111386

A kép forrása: http://epiteszforum.hu

Az köztudott, hogy az egészségügyi intézményekről az embereknek általában nem a pozitív élmények villannak be legelőször. Természetesen nekem is voltak felejthető emlékeim a gyönyörű Nagyerdő sudár fái között elterülő klinikai épületekről, történetesen, amikor édesanyámat öt héten keresztül ápolták ezen a helyen. Személyes, és soha el nem felejthető élményeim közé tartozik viszont a fiam és a lányom születése, melyek örök életre kitörölhetetlen emlékeim maradnak, éppúgy, mint a saját, úgymond újjászületésem időpontja is. 

Az pedig 11 éves koromban történt, amikor is vakbélgyulladással kerültem be a gyermekklinika egyik kórtermébe. Igaz, nem a saját lábamon gyalogoltam odáig, hanem mentő vitt, ugyanis a vakbelem már a perforációhoz közeli állapotban volt. Akkor bizony nem nagyon tudtam szemügyre venni a hűs árnyat adó klinikai fákat, később azonban, a lábadozás napjaiban nagyon szívesen időztem a fák alatti padokon, családtagjaimmal, no és kis betegtársaimmal beszélgetve. (tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!