1.0Debreceni Nagyerdőért Egyesülethttps://nagyerdoert.cafeblog.huDebreceni Nagyerdőért Egyesülethttps://nagyerdoert.cafeblog.hu/author/debreceni_nagyerdoert_egyesulet/<p>(Kenyeres Ilona írása)</p> <h3><strong><a href="https://nagyerdoert.cafeblog.hu/files/2016/08/4284775248_b95f02cf3b_z.jpg"><img class="alignleft size-medium wp-image-56" src="https://nagyerdoert.cafeblog.hu/files/2016/08/4284775248_b95f02cf3b_z-300x225.jpg" alt="4284775248_b95f02cf3b_z" width="300" height="225" /></a>Gyerekkoromban én is nagyon szerettem a Vidámparkot.</strong></h3> <p>Különleges programnak számított, ha a szüleim elvittek oda, ahol nemegyszer találkoztam néhány osztálytársammal is, s együtt adtuk át magunkat az önfeledt szórakozásnak. Hiszen a Vidámpark – különösen gyerekfejjel – a csodák tárháza volt. Felülhettünk egy igazi repülőre, mely egy dombon állt, s természetesen nem ment sehová, de mi elképzeltük, hogy <strong>éppen Meseországba indul</strong> velünk, ahová megérkezvén már át is szállhattunk egy másik „járgányra”, ahol lovacskák, hintók, s egyéb alkalmatosságok mentek körbe-körbe velünk, miközben nagyokat nevettünk magunkon és egymáson.</p> <p><strong>A ringlispílre nem mertem soha felülni, ugyanúgy a hullámvasútra sem</strong>, csak szent áhítattal néztem azokat a gyerekeket, akik - az én szememben legalábbis –halált megvető bátorsággal sikongattak a kígyóként fel-alá sikló, vonagló gyors vasút üléseiben. Érdekes módon, <strong>a dodzsemmel szemben nem voltak fenntartásaim</strong>, nagyon élveztem, amikor egymásnak ütköztünk a gumis lökhárítókkal felszerelt kis autókkal. <!--more--><a href="https://nagyerdoert.cafeblog.hu/files/2016/08/14837333348_1cc60740f4_z.jpg"><img class="aligncenter wp-image-57 size-large" src="https://nagyerdoert.cafeblog.hu/files/2016/08/14837333348_1cc60740f4_z-600x354.jpg" alt="14837333348_1cc60740f4_z" width="600" height="354" /></a></p> <p>No és ott volt az <strong>Elvarázsolt Kastély a görbe tükreivel</strong>, amelyekben hol kövérnek, hol iszonyatos soványnak látszottunk. Aztán az a bizonyos folyosó, amelyen áthaladva teljesen orvul egyszer csak egy rejtélyes lyukból levegőt fújtak a lányok szoknyája alá! Azt azért megfigyeltük – igaz, csak miután már pórul jártunk - , hogy <strong>a nadrágban sétáló lányok alatt érdekes módon nem kapcsolt be ez a fúvó gépezet</strong>.</p> <p><strong>Később már a gyerekeimmel jártam kint párszor a Vidámparkban</strong>, ahol egy idő után a fiam komoly szolgálatot is teljesített – mint úttörővasutas. Éppúgy, mint a nagyoknál: sapka, síp, tárcsa, táska és jegylyukasztó, <strong>mindezek a kellékek megvoltak a gyerek vasutasoknál is</strong>. Egy alkalommal ugyancsak szolgálatban volt a fiam, amikor egy ismerős házaspár a kislányával loholt a már indulásra készülő vonat felé, s megkértek, nem járnék-e közben a vasutas „úr”-nál, hogy tekintsen el most az egyszer a jegyek felmutatásától, ugyanis nem volt már idejük megvenni azokat.</p> <p>Emlékszem, hogy a fiam igencsak fejcsóválva vette tudomásul a protekciós utasok kérését, és kizárólag csak rám való tekintettel nézte el ezt a renitens magatartást… Azóta sem lehet „lekenyerezni”…</p>rich